2018. február 12., hétfő

Nimród aranyköpései 16

1. Szomorú fül

Nimród estere már elfáradt, bármit mondtam, kezdett el sírni. Mondom neki, hogy úgy van vele, mint egy bohóc: egyik szeme sír, a másik kacag.
Le kellett feküdni, nem akartak pizsibe öltözni. Mondom, hogy elszámolok 10-ig és aki nincs kész annak nem lesz mese. Iparkodnak is, már mind a ketten fel vannak öltözve. Éppen Nimród akadt el egy csöppet, mivel a pizsi ujja összegabalyodott, és nem sikerült kidugni a kezet rajta. Láttam, de nem találtam olyan nagy dolognak, hiszem fel volt öltözve, éppen csak a kezénél kellett segíteni egy kicsit. Mondom, hogy 10.
Elkezd sírni, hogy igen, mert neki nem lesz mese, mivel nem sikerült 10-ig felöltöznie. Vigasztalom, hogy persze, hogy lesz, hiszen az hogy a keze elakadt, nem az o hibája ... de ő csak mondta: nem igazságos, neki jár a büntetés, mivel ő 10-ig nem öltözött fel.
Kezdi és végzi, hogy nem igazságos, neki nem jár a mese, de érezhető volt a szavaiban, hogy azért nagyon szeretné. Valahogy úgy volt: hogy ha nem olvasok mesét azért sír és ha olvasok, akkor azért :)
Mondom neki viccesen (hátha sikerül jó kedvre derítenem), hogy csináljuk úgy, hogy a kacagó szemének és a kacagó fülének olvasom a mesét, így nem vagyunk igazságtalanok: a bünti és a mese is megvan.
Mire o sírva mondja: Igen, de nem igazságos, mert a szomorú fülem is hallja :))

2. Miért kell fogat mosni

Gyopi kérdi: "A tejfogunkat minek kell megmossuk, ha úgyis elviszi a fogtündér?"
Nimród válasza: "Hát mert a fogtündér a nem tiszta fogakkal nincs mit kezdjen."

Iskolaszeretet
Nimródot többen is kérdezték, hogy akar-e Dániában élni, költözik-e oda?
Nimród válasza: "Nem, mert akkor nem érek el 8-ra az Európa iskolába" :))

3. Megöregedés

Nimród: Anyuci, ki fog hamarabb megöregedni? Te vagy én?
Kérdem: Te mit gondolsz?
Nimród: Hátha az Isten megsegít és akkor te megállsz a növekedésben, és amikor én akkora leszek mint te, akkor majd együtt megöregszünk.

4. Brassói emlék

Megszálltunk egy éjjel Brassóban. Volt egy nagy francia ágy és egy egyszemélyes kisebb ágy. Persze, mind a két gyerek az egyszemélyesben akarta aludni, nem tudtak megegyezni. Közösen eldöntöttük, hogy apa alszik benne, mi hárman a nagy ágyban. Éjjel Nimród álmában legurult apához a "kis" ágyba. Reggel diadalmasan meséli Gyopinak, hogy képzelje el, ő végül csak a kis ágyban aludt, mert legurult.

Gyopi felelősségre vonóan kérdi: "És akkor miért nem gurultál vissza?" :))

5. Álmok

Nimród: "Alig várom, hogy felnőtt legyek. Akkor veszek egy Ford GT-t, Zalán egy Ferrarit és igazából fogunk versenyezni."


6. Mikulás várás

Nimród mondja,hogy varja,hogy jöjjön a Mikulás, hogy hozzon neki egy Logo ninja go-s könyvet. Mondjuk neki,hogy a Mikulás csak édességet hoz.

Mire ő: "Csak egy könyvet kértem. Nem lehet abból nagy baj."

7. Játék

Nimróddal keressük a macit. Gyopi mondja: "langyos, langyos, langyos, langyos ... "

Nimród: "Gyopi te azt mondod, hogy milyen messze vagyunk a kalorifertől! Most merre van az a maci?"

8. Lista az angyalnak
Nimród diktálja a levelet az Angyalnak:
- Kérek egy olyan fehér távirányítós autót, amilyent láttam az iskolában.
Kérdem tőle, hogy honnan fogja tudni az angyal, hogy pontosan milyen is az az autó?
Nimród csak diktálja tovább: Biztosan éppen leskelődtél és láttad, hogy milyen.


Megvan a lista, hogy mit kérek az angyaltól!

- Egy nagy Focus biciklit. A fogtündértől pedig kérek egy olyan kütyüt, amivel mérem mennyit bicikliztem.
Meg egy okos telefont.
Nem is, inkább a kütyüt is az angyaltól kérem.
Váltó nem kell a bicajra, mert azt nem szeretem, butaság.
De! Csak kell váltó is!
Na, megyek be a szobámba és megbeszélem magammal.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése