Én elmentem a vásárba félpénzzel,
Tyúkot vettem a vásárban félpénzzel.
Tyúkom mondja: kit-rá-kotty,
Kárikittyom, édes tyúkom,
Mégis van egy félpénzem.
2012. szeptember 30., vasárnap
2012. szeptember 27., csütörtök
A kis Picasso
Mielőtt még barki is kétségbe esne, hogy milyen rossz vagyok; előre bocsájtom, hogy Nimród Picasso a rövid ideig tartó remekműveket vízbe mártott ecsettel készíti. Így sajnos kevesen tudják megcsodálni őket, de bárki kér egy rajzocskát, szívesen készítek neki is, csak el kell jönnie érte hozzám.
2012. szeptember 9., vasárnap
"Van pocid, anyuci?"
Az elmúlt hetekben gyakran tettem fel anyucinak a fenti kérdést és szomorúan vettem tudomásul, hogy még mindig nem szabad az ölébe vegyen, mert még mindig van pocija.
Aztán egy nap, mikor újra megkérdeztem anyuci boldogan válaszolta, hogy "nincs, anyucinak már nincs pocija" és felvett, majd adott nekem sok-sok puszikát és nagy-nagy ölelést.
Elmesélte nekem, hogy Gyopár most már nincs a pociban, mert kivette onnan a doktor bácsi.
Meg is mutatta nekem Gyopárkát, a kis testvérkémet és én adtam a kis lábacskájára egy puszit.
Sokáig nem volt itthon anyuka. Szinte minden nap meglátogattuk a kórházban, ahol megnéztem a kisbabát és láttam nagy-nagy helikoptert is. Meg is simogattam.
Aztán egy nap mikor a déli alvásból megébredtem ott volt anyuci mellettem. Megkérdeztem tőle, hogy: "Anyuci, hol voltál?" Mire ő azt válaszolta, hogy a doktor bácsinál volt a kórházban, de többet nem megy sehova. Én erre megöleltem szorosan a nyakát és megpusziltuk egymást. Azóta minden nap újra itthon van velem.
Az újdonság az, hogy nem egyedül jött haza, hanem haza hozta a kis testvérkémet is: Gyopárt.
Ketten alszunk az én szobámban, és szeretem megkukucsilni, hogy mit csinál a kicsi ágyban.
Sokszor alszik, és bizony sokat sír. Ilyenkor kimegyek a szobából, és becsukom magam után az ajtót, hogy ne halljam. Nem szeretem mikor sír. Szólok is anyucinak, hogy vegye fel, hogy ne sírjon.
Mikor nem sír akkor szívesen simogatom és puszilgatom, na meg segítek anyucinak minden félét: oda viszem a tiszta pellust, meg a popsi krémet.
Sokszor meg is dicsérnek ezért.
Aztán egy nap, mikor újra megkérdeztem anyuci boldogan válaszolta, hogy "nincs, anyucinak már nincs pocija" és felvett, majd adott nekem sok-sok puszikát és nagy-nagy ölelést.
Elmesélte nekem, hogy Gyopár most már nincs a pociban, mert kivette onnan a doktor bácsi.
Meg is mutatta nekem Gyopárkát, a kis testvérkémet és én adtam a kis lábacskájára egy puszit.
Sokáig nem volt itthon anyuka. Szinte minden nap meglátogattuk a kórházban, ahol megnéztem a kisbabát és láttam nagy-nagy helikoptert is. Meg is simogattam.
Aztán egy nap mikor a déli alvásból megébredtem ott volt anyuci mellettem. Megkérdeztem tőle, hogy: "Anyuci, hol voltál?" Mire ő azt válaszolta, hogy a doktor bácsinál volt a kórházban, de többet nem megy sehova. Én erre megöleltem szorosan a nyakát és megpusziltuk egymást. Azóta minden nap újra itthon van velem.
Az újdonság az, hogy nem egyedül jött haza, hanem haza hozta a kis testvérkémet is: Gyopárt.
Ketten alszunk az én szobámban, és szeretem megkukucsilni, hogy mit csinál a kicsi ágyban.
Sokszor alszik, és bizony sokat sír. Ilyenkor kimegyek a szobából, és becsukom magam után az ajtót, hogy ne halljam. Nem szeretem mikor sír. Szólok is anyucinak, hogy vegye fel, hogy ne sírjon.
Mikor nem sír akkor szívesen simogatom és puszilgatom, na meg segítek anyucinak minden félét: oda viszem a tiszta pellust, meg a popsi krémet.
Sokszor meg is dicsérnek ezért.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)