Ovodás emlékeink, harcaink

Jó volt óvodásnak lenni. Nehéz volt, sajnos nehezen szokta meg. Maga a beszokás nem is volt olyan hosszas, inkább az volt a baj, hogy gyakran voltak olyan periódusok, hogy egyet gondolt és megint nem akart menni.

Szép emlékként marad meg az a sok kacagás, vidámság ami az óvoda folyosóján volt.
A sok huncutság, öröm, a sok játék az ovi udvarán, ahonnan sokszor ki kellett rakjanak, mert a gyerekek nem akartak hazamenni.
Az udvarról szinte minden nap mentünk a Timkóba venni egy-egy kiflit, amit jóízűen megettek az ovis uzsonna után, majd irány a játszótér, ahol kezdődhetett a bicikli verseny, szaladgálás, fára mászás.
Nem felejtem el egy nap hamarabb haza kellett menjünk, Nimród mielőtt haza jött volna velünk elbúcsúzott a többiektől, átadta a feladatokat. valamelyik másik gyereknek (ugyanis ő volt a főnök). Azt mondta, hogy: "Nekem mennem kell, ezért te eszel a polgármester."
Nagyon édes volt :)

Ovodás harcaink

Sajnos harcunk is volt elég, óvodával, önmagunkkal.
     Szinte 2 éven keresztül, kisebb nagyobb szünetekkel minden reggel könnybe lábadt szemmel mentünk. Szerencsére az elválás után nem volt gond, kivéve középső csoport végén azt a 4 hetet, amikor mintha sztrájkolt volna, se nem vett, se nem ivott, nem vett részt semmiben sem.
Várta, hogy járjon le a nap.
Talán ez volt a legnehezebb periódus. Mint szülő azt sem tudtuk, hogyan kezeljük ezt a helyzetet. Láthatóan volt valami gond, amit meg kell oldani, de nem tudtuk, hogy mi is a baj.
Próbáltuk szépen, kérlelgetéssel, magyarázatokkal, próbáltuk határozottsággal is, hátha az segít. Sajnos semmi sem működött. Még egy gyerek gyógyászhoz is elvittük, aki megnyugvásunkra elmondta, hogy nem lát semmi bajra utaló jelet, valószínű hiányzok neki én, hiszen én azelőtt vagy 9 hónappal mentem vissza dolgozni és volt egy jó hónapos periódus mikor betegség miatt otthon ültünk. Valószínű eszébe jutott, hogy milyen is az amikor otthon vagyunk együtt és ahhoz próbált ragaszkodni. Ezt feltételeztünk.
Hála Istennek egy hónapos tusakodás után megoldódott.

     A nagy csoport csupa luxus volt. Olyan más úgy menni oviba, hogy látod, hogy a gyereked örömmel megy, nem kell biztatni, bátorítani. Kacarászva, hangos nevetéssel, játékkal és vidámsággal mentünk az ovi fele. Adott egy puszit az ajtóban és máris ment be a terembe.
Nagy csoportban is volt egy néhány hetes nyafogás. Ezúttal nem azzal volt a baj hogy nem akart menni, hanem nem akart maradni a dadusokkal. Egy hétig valami inspekció volt az oviban és az óvónők egyfolytában gyűléseztek, ilyenkor a gyerekeket dadusokra hagyták. Nem tudom mi történhetett, de egy novemberi estén azt mondja nekem, hogy ő soha többet nem akar menni oviba, mert nem szereti a dadusokat, ő nem érti, hogy mit mondanak. Azt mondták, hogy kap fekete pontot és ő nem akar kapni. Azt sem tudtam hogyan vigasztaljam meg. Persze minden nap azért csak kellett menni, de úgy mentünk be, hogy minden reggel megkérdeztük az óvónőt, hogy igaz ma nem lesz gyűlés.
Az óvónő mondta, hogy még aludni sem mert, hanem egyfolytában nézte minden mozdulatát, nehogy kimenjen és ő a dadusokkal maradjon. Szerencsére 2-3 hét szorongás után ez is megoldódott és utána már újra minden nap csuda vidámság és öröm volt. Neki is és nekem is :)
Végtelenül büszkék vagyunk rá, nagyon ügyes kis angyalkával áldott meg bennünket az Isten.
A világ legeslegnagyobb kincse.
A legeslegszebb ajándék amit valaha kaptunk.

Utolsó ovis kirándulás

Legutóbb annyira jól telt mindenkinek a kis Szovátai kiruccanás, hogy az idén is ugyan oda mentünk vissza a gyerekekkel.
Az idén is volt sok pancsolás, hancúrozás, sőt este későn még tábortűz is, ahol a gyerekek elénekeltek minden lakodalmas éneket, ami a szerepben benne volt. Aranyosak voltak.

Vasárnap néhányan elmentünk egyet a szovátai kaland parkba, ahol egy nagyot mászkáltak.

Búcsú az ovodától

Íme, ez a nap is elérkezett.
Már nagyon hosszú ideje készülünk erre az alkalomra. Annyi terv, kérdés: vajon hogy lesz, milyen lesz ...
Nimród már rég mind mesél egy-egy részt az évzáró szerepből, de mindig csak a másét, mivel, hogy az ő része meglepetés. Amúgy a szerep témája lakodalmas volt és ő volt a vőlegény.
Büszke is voltam rá, hogy neki adták az egyik fő szerepet :)
Otthon elmondta a pap, a vőfélyek, meg mindenki más szerepét, az övét nem.
Már azt is mondta, hogy már unja a sok próbát, már tudja kívülről. Annyit ismételték, tanulták, hogy tudta is mindegyik gyerek mindenkinek a részét.

     Szépen felöltöztettük sötét nadrágba, fehér ingbe, picus nyakkendőbe. Nagyon elegáns volt, mint amilyennek egy vőlegénynek lenni kell.

A szerep vicces és mulatságos volt, sokat nevettünk.
Főleg mikor Nimródnak feltették a bajuszt, hiszen vőlegény bajusz nélkül nem lehet :)

A szerepet, mint ahogy a bajusz feltevést is minden nap elpróbálták, de soha nem volt igazából bajusz. Most a szerepen volt. Mikor feltették Nimródnak, akkor az egész gyerek úgy kacagott, hogy estek le a székről. Nimród is mosolygott, de néztem, hogy nehogy elsírja magát, mivel, hogy őt kacagja mindenki. Kellett egy kis idő, ameddig valahogy abbamaradt a kacagás és folytatni tudták a jelenetet. Hála Istennek nem volt gond. Utána láttam, hogy piszkálgatta az ujjával, zavarta egy kicsit, de nem kellett levenni. Nem volt baj.

     A pap szépen összeeskedte a gyönyörű menyasszonyt és vőlegényt,

majd kezdődhetett a mulatság.

Az ünnepély második része a búcsúzkodás és ballagás megható pillanatai voltak. Minden gyerek mondott egy-egy verset többnyire az iskoláról. A kisebbek, akik még maradnak egy évet az oviban, búcsúztak a nagyoktól: sorban megöleltek és megpusziltak minden kis ballagót. Ennivalón édesek és aranyosak voltak.

Majd énekszóval, virággal a kezükben, batyuval a hátukon mentek az új kezdet felé.

Még most is megtelik a szemem könnyel, ha rá gondolok. Nagyon megható volt. A mi kis kincsünknek lezárult kis finomka és ártatlan életének első szakasza. Talán a legszebb, legártatlanabb időszaka.

A mi kis ovis ballagónk:

Repülős bemutatón

Minden évben igyekszünk elmenni erre a kis bemutatóra.
Igaz sokszor mi, felnőttek jobban élvezzük, mint a gyerekek, de úgyis megéri elvinni őket, hiszen nem mindennapi esemény és az elején egy ideig el vannak a csodálkozástól.
Igaz elég hamar megunják, de attól még mindig jó. Találkozunk barátokkal, ismerősökkel, mint az idén a kis Evelinnel. Na meg persze az sem mellékes, hogy ilyen alkalmakkor a játékállomány is bővül egy-egy csecsebecsével.