Tengerparti beszámoló

   

Bizony ám, az elmúlt napokban nagyot, nagyot tekeregtem, voltam a tengeren. Már rég mind kérdezgetem anyucit, hogy mikor megyünk, és végre elérkezett a pillanat. De nem is igazán tudtam, hogy mit is jelent. Tudtam, hogy víz lesz, de hogy milyen, azt nem. Pedig állítólag még voltam a tengeren, de nem emlékszem.
     Már rég visszaszámlálást tartottunk otthon, és számoltuk, hogy még hányat kell aludni. Pénteken mondta anyuci, hogy már csak egyet alszunk, így szombat reggel ahogy kinyitottam a szememet, az volt az első kérdésem, hogy: "Most megyünk a tengerre?"
Estefele indultunk. Már az indulás is nagyon érdekfeszítő volt. Hiszen nem is akármivel mentünk, hanem egy hatalmas autóval. Ilyen nagy autóban én még soha sem utaztam. Beültem középre és onnan figyeltem az úton levő dömpereket, teherszállító autókat. Volt ám amit látni!
Aztán nem csak utaztam a nagy autóban, hanem még aludtam és ettem is.
Reggel, amikor megébredtem, néhány mese és sok-sok "Megérkeztünk?" kérdés után végre valóban kiszállhattam az autóból és megnézhettem, hogy mi is az a tenger.

     Első alkalommal nagy boldogan belementem, és szomorúan tapasztaltam, hogy olyan rossz az íze a víznek. Anyuci mondta, hogy vigyázzak, mert sós, ne igyak belőle. De én nagyon nehezen tudtam megbékélni ezzel, ugyanis a pancsolásban azt szeretem a legjobban, hogy bebújhatok a víz alá és ihatok jó nagyokat belőle. Na ez itt nem volt a legjobb döntés.

     Az első három nap nem is szívesen pancsoltam benne, inkább homokoztam,

de utána aztán reggel is, este is (és főleg este, mikor már nem sütött a nap) szívest-örömest mentem a vízbe lubickolni.

Láttam kalózhajókat, sőt igazi kalózokat is, akik harcoltak. Lőttek sokat, füstölt a pisztoly a kezükben. Érdekes volt, de minden lövésnél egy picikét megszeppentem. Nagyon hangos volt.

     Kaptam egy hatalmas vízi  pompát, amivel jól lespriccoltam anyucit és Katit,

volt nekem egy szép piros autóm is amivel elütöttem Istit.

   
     A másik legszebb dolog a tengeren az volt, hogy volt egy hatalmas játszótér sok-sok hintával. Érdekes módon ezek a hinták mások voltak, mint otthon. Nappal, mikor szépen sütött a nap, aludtak, este későn pedig dolgoztak: cipelték a gyerekeket, apucikat és anyucikat. Ilyenkor nagyon szépen világítottak is. Minden este szabadott nekem egyet kipróbálni. Legelső nap kirpóbáltam egy vonatot, a következő nap az ütközős autókat. Ez tetszett is egészen addig, amíg nem ütköztünk. Nem gondoltam, hogy olyan nagyot fogunk csattani. Úgyhogy utána minden este megnéztem mások, hogy ütköznek, de én többet nem ültem bele.

     Harmadik nap beleültem Helibe és beleszerettem. Ezután minden nap csak Helivel repültem. Repültem apucival, majd felrepítettem a magasba Istit, majd anyucit is. Sőt még Gyopit is felrepítettem, hogy lássa, milyen jó dolog repülni.

Utolsó este szabad volt két játékot is kipróbálnom, nyilván az egyik még mindig Heli volt, el is búcsúztam tőle, majd egyet ugrabugráltam a felfújhatós kastélyban.

     Voltunk hajókázni is a tengeren. Láttam sok sirály madarat.

Majd pedig egy nap voltunk hegyet mászni. Kellett kövessük a jeleket, úgy, mint Dóra a felfedező. Izgi volt, de nagyon elfáradtam.

Szinte egy kerek órát másztunk felfele a hatalmas sziklákon. Kétszer el is fáradt a lábam, és ilyenkor Isti a nyakába vett és vitt egy kicsikét. De kibírtam, és anyuciék azt mondták, hogy büszkék rám. Ügyes voltam. A tetőn volt egy nagy vár, ahonnan megnéztük a nagy-nagy tengert!

     Balesetem is volt. Egy nap nagyon leestem a biciklimmel, így aznap csak lustiztunk anyucival, nem is mentünk fürödni sem. Csak aludtunk, hintáztunk. De másnap újra indult a mozgalmas élet.

Utolsó nap vízibicikliztem is, pedig akkora nagy hullámok voltak, hogy alig bírtam irányítani a csónakot. Igen, én voltam a kapitány, én vezettem. Szuper volt.

Aztán hamar lejárt a nagy kirándulás. Itthon várt az ősz és vár az óvoda.

"Hej óvoda, óvoda! Miért is megyek én oda ... ? "

Még több kép a kirándulásról itt.

Nimród és a kistesó

     Hát igen, ez egy elég nehézkes téma.
 
     Végre elértünk ahhoz a ponthoz, hogy kezdem azt észrevenni, hogy nem csak eltűri a kis tesót, hanem mintha szeretné is :)
Bizony voltak olyan napok, amikor már kezdtem elgondolkodni azon, hogy vajon mennyire volt jó ötlet a kis tesó, mivel Nimródot eléggé zavarta. Részben meg is érthető, elvégre addig mindig ő volt a központ, mindenki az ő kedvében járt, én 100%-osan minden figyelmemet neki szenteltem. Gyopár érkezésével nyilván bármennyire is ügyeltünk bizonyos dolgok megváltoztak.
Eleinte nem is láttunk semmiféle problémát, nem bántotta, de nem is igazán érdekelte, egyszerűen csak azt vettük észre, hogy zavarja, hogy a kicsi sír. De ez csak természetes.
     Aztán mikor Gyopár úgy körülbelül 9 hónapos volt, akkor volt a legénykének egy igazán rossz időszaka. Igaz nem tartott soká, de már kezdtem azon gondolkodni, hogy eddig még volt valahogy, de ezután hogyan lesz. Egyik napról a másikra megváltozott, olyanokat csinált, mint máskor még soha: egyet gondolt és eldobta a játékjait a szemétbe (holott ő mindig nagyon ügyelt rájuk, még csak nem is rongálta őket), egyfolytában mindenkit ütött, lehettem az én, Ernő, Gyopár, ismerős vagy idegen... rúgott, ütött mindenkit. Egész nap kellett lessem, hogy mit csinál, nehogy komolyabban bántsa Gyopárt. Lökdöste, megdobta, ...
Próbálkoztam büntetéssel, de hát egy időszakban annyira sok rosszaságot csinált, hogy néztem, hogyha megbüntetem, szegény egész nap ülhetne a sarokba. Majd aztán taktikát változtattam. Mikor láttam, hogy a büntetés hatására még inkább csinálja, akkor eldöntöttük, hogy a "jelentéktelennek számító, nem túl durva dolgokat" nem vesszük figyelembe, átnézünk felettük. Csak akkor büntetjük, ha már tényleg túl lépte a határt. Mintha egy picurit jobban működött volna, de ez sem volt az igazi.

Aztán egy nap, mondtam neki, hogy ne bántsa Gyopárt, ha nem bántja akkor én még jobban szeretem őt. Ettől a naptól arra fele mintha újra megváltozott volna, aztán azért amit mondtam, vagy csak úgy magától, nem tudom ... de minta megbékélt volna  a helyzettel. Újra az én kis Angyalkám lett, aki nyilván még rosszalkodik, még meg-meg üti Gyopárt, még csintalan, mint bármilyen gyerek, de kezelhető.

    

Jelenleg abban a periódusban vagyunk, hogy úgy látom, hogy kezdi szeretni a kistesóját. Habár még mindig azt mondfja, hogy nem szeretem mert sokat sír, mégis úgy látom hogy nem azért nem pont úgy van, ahogy ő mondja. Rájött, hogy most már lehet vele játszani, szaladnak négykézláb előre és hátra a házban, versenyeznek. Mutatja neki a játékokat.
Egy nap hallom, hogy beszélget Gyopárral és magyarázza neki, hogy az egy autó, és igaz, hogy akarod, hogy menjen a garázsba. Majd később, most már igaz kijöhet a garázsból? Pancsolnak együtt, ugrálnak együtt, kacagnak együtt. Öröm nézni és hallgatni őket. Gyönyörűségek!
Annyira jó érzés látni őket együtt, ennivalóan édesek és aranyosak.

Megfigyeli, hogy Gyopár minek örvend és akkor egyfolytában azt akarja játszani. Valamelyik nap véletlenül egy műanyag dobozba, melyben játékok voltak, bele ömlött egy kis víz. Nyilván Gyopárnak csak annyi kellett, kezdett benne pancsolni és nagyokat kacagni. Nimród már másnap kérte, hogy: "azt játszodjuk, hogy én pancsolok a kádban és Gyopár a játékos dobozban." Kellett volna látni azt a játszást, a ház tele volt vízzel, úgy élvezték.

Nimród zuhanyozik, Gyopár nyilván rögtön ott van körülőtte, kapaszkodik a kád szélében. Már tiszta víz, mert Nimród több vizet nyom rá, mint saját magára, de azért úgy örvend, hogy repül el.

Tanítgatja is a kicsit, nagyoskodk felette. Látja, hogy Gyopár megy a konektor fele, még oda sem ért de már ráütött a kezére, hogy nem szabad. Túlságosan szigorú tanár, de azért nagyon aranyos.

Úgy meg-meg öleli teljes erejéből, hogy már fel kell szollítsam, hogy csak óvatosan, mert lassan Gyopi nem kap levegőt.

Egy jó barátunk itthon volt és mondta, hogy viszi el Gyopárt magával, mert tetszik neki. Mire Nimród megnézi és nagy szomorúan azt mondja: "Ne vidd el, mert én annyira szeretem."
Ez az eset még máskor is megtörtént, úgyhogy azért csak szereti a kis tesóját :)

Most pedig a sok mese után egy kis ízelítő az ők kis játékukból. Van amit mindketten nagyon élveznek, viszont bizony nem egyszer a kis csaj porul jár, mint például a weekenden :)

Az önállosódás útján

Mostanában olvasgattam, hogy mi mindent kell tudjon egy kisgyerek, mielőtt megy óvodába.  Sorolta, hogy kell egyedül tudjon öltözni, wécézni, kezet mosni, orrot fújni, enni ...
Szóval volt egy szép kis lista. Csak néztem és gondolkoztam, hogy mi, hol is állunk, mi megy és mi nem megy még egyedül.
Az evés az már rég egyedül törénik, viszont a vécézés, orrfujás, öltözködés még mindig csak segítséggel történik.
Törtem a fejemet, hogy  hogyan tudnám rávenni az én kis Angyalkámat, hogy mindezeket megcsinálja egyedül.

Ekkor mintha kiolvasta volna a gondolataimat a fejemből, megtörtént a változás.

Egy nap, amikor a játszótéren voltunk, azt veszem észre, hogy elmegy a fához, lehúzza a kis nadrágját, bugyikáját  és elkezd pisikálni. Se szó-se beszéd, egyedül pisikált és vissza is öltözött. Tátott szájjal maradtam. Később kiderült, hogy látta a barátját (Karcsikát), hogy ő is úgy csinálta, és nyilván őt utánozta.

Az öltözés még nem megy teljesen egyedül, de a levetkezős az már igen. Ahogy beleptünk a házba, abba a pillanatban dobja le a ruhácskáit. Alig lehet meggyőzni, hogy azért a bugyika az maradhat. Nem tudom, mit szeret meztelenül.
A cipőhúzás, nadrág húzás mendegél, de a blúzok felvevése az még nehéz neki.

Az ébredésben is nagy változás történt. Eddig minden reggel, mikor megébredt kiáltot egészen addig, amíg bementem. Egy este mondtam neki, hogy ne kiáltson, hanem fogja a párnácskáját, jöjjön át hozzám és lepjen meg. Másnap reggel, ültem a számítógép előtt, mikor egyszer csak megjelent a hátam mögött és mondja, hogy: meglepi! Gondolhatjátok, hogy a frászt tette belém. Mikor végre magamhoz tértem, megpuszilgattam, megdícsértem és azóta minden reggel jön nagy boldogan, hogy lepjen meg és örvend a jutalom ölelésnek.
El is újságolta Eszternek egyszer, hogy: "Tudod Eszter, azt úgy kell csinálni, hogy veszed a méhecskét, a labdát, leszállsz az ágyból, kijössz az ajtón es megleped anyucit."

Neki nem kell többet a szék magasító, mert ő  már nagy (pedig alig éri fel az asztalt). Nem eszik a szép autós tányérból, mert neki olyan kell, mint a nagyoknak. Szóval mindent úgy, ahogy a nagyok. És valahogy igaza is van., ő már egészen nagy fiúcska lett.  Megértük ezt is :)