A bölcsi eredménye

     Hát a bölcsis pályafutásomnak hamar vége lett, legalábbis nagyon úgy néz ki, hogy egyenlőre megúsztam. Vagyis megtette a hatását a sok sírás, olyannyira, hogy anyuci úgy megsajnált, hogy azt mondta hogy tartunk egy kis szünetet. Lássuk, hogy fogok egyezni Gyopárkával és akkor majd kiderül. Ez azt jelenti, hogy nagyon kell ám szeressem a hugicámat, ha itthon akarok maradni.
A bölcsiről röviden még csak annyit, hogy nem tetszett nekem ott.
     Első nap még valahogy elment, aztán másnap már otthon mondtam anyucinak, hogy én nem megyek bölcsibe. De nem akarta megérteni és csak elvitt engem. Ott aztán sírtam attól a perctől, ahogy beléptünk egészen addig, amíg utánam nem jött. Én nem tudom mit jelent, de anyuta azt mondja, hogy az 2 rövid órácska volt. Azt viszont tudom, hogy annyit sírtam, hogy már a szemeim is fájtak a sok törléstől és egy egész hétvége kellett, hogy a szemem körüli piros sírás foltok visszaváltozzanak a bőröm színére.
     A sírás foltok mára már jól elmúltak, viszont emlékként visszamaradott annál több: a ragaszkodás. Az biztos, hogy többet nem engedem anyucit sehova, ezután mindenhova elkísérem. Nem megyek többet sem mamával, sem Eszterrel, még apucival sem, csak ha anyuta is elkísér. Biztos, ami biztos. Többet nem vernek át engem.

Első nap a bölcsiben

     Megtörtént. Megvolt az első napom a bölcsiben.
     Reggel anyuci ébresztett, (ugyanis nem szándékoztam felkelni ) és elmesélte nekem, hogy hamar felöltözünk  és megyünk a bölcsibe, ahol sok-sok baba vár rám. Együtt fogok a többi gyerekkel reggelizni, majd azután sokat fogunk játszani.
El is indultunk: felültem a motromra és már majdnem ott is voltunk.
Az úton volt, aki megkérdezte, hogy hova megyek ilyen korán, én pedig büszkén újságoltam nekik, hogy bölcsibe megyek.
     Néhány perc mulva meg is érkeztünk, ahol megismerkedtem a dadus nénivel.
Aztán csodálkozva fedeztem fel, hogy mennyi sok kicsi szék  és milyen sok piros bilike van. Nagyon tetszett nekem. Legszivesebben mind az egészet kipróbáltam volna, de nem lehetett.
Kaptam egy kis szekrénykét is, ahova anyuci betette a ruhácskámat és az oroszlánomat; átcseréltük a cipöcskét; anyuci adott nekem sok-sok puszikát; egy kedves dadus néni ölbe vett; intettem anyucinak és már kész is volt. Nem volt többet vissza út: bent ragadtam a bölcsiben.
     Anyuci könnyes szemmel, (ugyanakkor büszkén is, hogy nem sírtam) hagyta el a termet.
Aztán reggeliztünk egy kicsikét, bilikéztünk, játszódtunk és anyuci még mindig sehol sem volt.
Elkeserdetem, sírtam...
Éppen a dadus néni ölében voltam (aki vígasztalt engem) és törölgettük zsebkendővel sírástól piros szemecskémet, amikor megjelent anyucim. Kiáltottam neki, hogy "Hazsa! Hazsa!" és már az ölében is voltam. Még azt sem akartam engedni, hogy felhúzzuk a szandálomat, annyira siettem. De aztán csak meggyőzött. Én is picikét megnyugodtam, egészen annyira, hogy még a babáknak is intettem tájt, és mondtam nekik, hogy holnap újra eljövök játszani.
     Délelött még elég sokáig nem volt kedvem semmihez, de aztán a gombánál újra kivirultam. Anyuci elkényeztetett engem minden féle finomsággal, még lámpást is vett nekem, hogy tudjak világítani, mint a törpécskék.
Így telt az első nap. Csak 2 órácskát voltam bölcsiben, de olyan hosszúnak tünt ...
Vajon holnap, hogy fog telni?

Irány a bölcsi!

Ma lesz az első napom a bölcsiben. Nem sokára indulunk is anyucival.
Kíváncsian várjuk mindketten, hogy milyen lesz.
Nem sokára kiderül :)