Hát a bölcsis pályafutásomnak hamar vége lett, legalábbis nagyon úgy néz ki, hogy egyenlőre megúsztam. Vagyis megtette a hatását a sok sírás, olyannyira, hogy anyuci úgy megsajnált, hogy azt mondta hogy tartunk egy kis szünetet. Lássuk, hogy fogok egyezni Gyopárkával és akkor majd kiderül. Ez azt jelenti, hogy nagyon kell ám szeressem a hugicámat, ha itthon akarok maradni.
A bölcsiről röviden még csak annyit, hogy nem tetszett nekem ott.
Első nap még valahogy elment, aztán másnap már otthon mondtam anyucinak, hogy én nem megyek bölcsibe. De nem akarta megérteni és csak elvitt engem. Ott aztán sírtam attól a perctől, ahogy beléptünk egészen addig, amíg utánam nem jött. Én nem tudom mit jelent, de anyuta azt mondja, hogy az 2 rövid órácska volt. Azt viszont tudom, hogy annyit sírtam, hogy már a szemeim is fájtak a sok törléstől és egy egész hétvége kellett, hogy a szemem körüli piros sírás foltok visszaváltozzanak a bőröm színére.
A sírás foltok mára már jól elmúltak, viszont emlékként visszamaradott annál több: a ragaszkodás. Az biztos, hogy többet nem engedem anyucit sehova, ezután mindenhova elkísérem. Nem megyek többet sem mamával, sem Eszterrel, még apucival sem, csak ha anyuta is elkísér. Biztos, ami biztos. Többet nem vernek át engem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése