2015. augusztus 9., vasárnap

5 Éves Szülinap!

Mi az ami változott az elmúlt egy évben?
Ahogy nő, most már nincsenek olyan jelentős változások.
Talán a legszembetűnöbb, hogy már nem egy kis pufi baba, hanem egy nagy legény. Nagyon megnőtt, megnyúlt, igazi nagy fiú lett. Régebben attól féltem, hogyha megnő, már nem lesz olyan aranyos kisbaba,  talán nem fogom tudni szeretni annyira. De nem igaz! Ennivalóan aranyos, ügyes, sokszor csak állok és csodálkozok,hogy milyenek tud mondani,hogyan kezel dolgokat. Nap mint nap jobban és jobban szeretem.

A torta? Hát az sem sokat változott :)
    A tavalyi csirkés torta után emlékeszem, hogy azt mondtam, hogy majd jővőben biztosan egészen más lesz, Lejár a "csirke" mánia. Hát nem járt le, az idén is pont úgy mint a tavaly, Angry Birds-es tortánk volt.

Tavalyi torta
Idéni torta
Na de volt egy másik torta is, az transzformeres volt.


     A tavaly mindhiába mondtam neki, hogy hívjunk meg néhány ovis társat szülinapozni, sehogy sem akarta. Csak Szilárdot :)
Az idén már annyira fejlődtünk, hogy néhány barátot meghívott. Igaz, az is nehézkesen ment, de csak sikerült.
Mondtam neki, hogy hívjuk meg azt a kislány ovis társát is, akivel minden nap játszanak a játszótéren, de azt mondta, hogy: "Az én szülinapom, így én parancsolok. Fiús buli lesz!"
Erről ennyit.
Előszőr még a tesómékat sem akarta meghívni, mivelhogy ott van 2 kicsike, és azt mondta hogy nem tart babazsúrt. Végül sikerült kiegyeznünk abban, hogy lesz egy családi szülinap, ahova jönnek a babák is, és lesz egy barátos szülinap ahova csak a nagyok jönnek + persze Gyopika (de a többi mellett már ő is nagynak számít)
     Nimród nem szeret kezdeményezni, nem szereti az újdonságokat. Nehogy valami másképpen legyen mint másnak.
Volt rá alkalom, hogy otthon egy este sütöttünk és azt mondtuk, hogy az ovis társaknak sütjük. Másnap felpakoltam, el is vittük, de nem engedte, hogy odaadjam az óvónőnek.
Hát az mégis, hogy néz ki? Más nem csinál ilyet!

     Szülinapkor az oviba viszünk valami finomságot. A gyerekek nagy többsége Barni macit visz, mert szeretik és egyszerű elfogyasztani. Nimród is szereti, de nem mondhatni, hogy a kedvence. Kérdem tőle, hogy én mit vegyek, mit visz a pajtásoknak? Mondja, hogy Barni macit. Próbálom magyarázni neki, hogy vigyük inkább az ő kedvencét, csirkés kiflit. De mindhiába ... Ő csak Barni macit, mert más is azt visz.
Aztán nem adtam be a derekamat :) Mondtam neki, hogy meglepit viszek. Így én döntöttem el, hogy mi is legyen a meglepibe: lett benne csirkés kifli, gumi cukor és egy kis lehuzi minden gyereknek.

Ugyanígy a szülinappal is.
Terveztük, hogy a szülinapot játszóházba tartjuk, de Nimród azt sem akarta. De egészen biztos vagyok benne, hogyha, majd részt veszünk valamelyik barátjának a szülinapján, aki nem otthon tartja, utána mi is úgy kell tartsuk.

     Sokat tanultak, ügyesedtek 1 é alatt az oviban is. Valamelyik nap elővettem valami társasjátékot, ahol általános műveltségből voltak kérdések (persze gyerekeknek). Kérdezgettem és tudta a válaszokat. Ledöbbentem. Ezt meg honnan tudod? "Az oviban tanultuk."

Most van egy apás periódus, aminek örvendek, hiszen eddig eléggé rám volt akaszkodva. Most mindent csak az apjával játszik. Lehet még vissza fogom sírni az anyás időszakot ...

A családos szülinap csendes volt (amennyiben lehet csendesnek nevezni 15 ember társaságát) ...
De a gyerek szülinaphoz képest valóban csendes volt.
Összesen 6 gyerek volt, de a káosz :)  Amit az a 6 apróság tudott csinálni, azt látni kellett volna.
Egyfolytában jöttek-mentek kezükben a tele poharakkal, szívószálakkal. Szinte nem játszódtak semmit, csak ittak, ettek, fújták a szülinapi sípokat :)
     Volt egy kis vetélkedő is, ki tudja a leghamarabb kéz nélkül kienni a pufikat egz tálból. Érdekes volt megfigyelni, hogy a gyerekek, hogy viszonyulnak a szabályokhoz. Volt aki meg sem hederítette azt amit mondtam, ő úgyis kézzel ette, volt aki (pld Nimród) annyira betartotta, hogy még a tálhoz sem mert hozzá érni, hogy megtartsa, hogy ne csússzon el.

Mindenképpen nagyon édesek voltak, örvendtünk, hogy eljöttek és együtt ünnepelhettünk.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése