2015. augusztus 29., szombat

Nyári élmenybeszámoló: Hajdúszoboszló és Nyiregyháza

Az idén volt jó sok meleg, így sokat voltunk pancsolni. Én imádok pancsolni, főleg búvárkodni. Befogom az orromat, becsukom a szememet és anyuci már nem is lát, el is kukkantam.

Egy időben mind kérdeztem,hogy mikor megyünk a tengerre. Anyuciék mondták, hogy nem a tengerre fogunk menni, hanem egy olyan szép helyre, ahol rengeteg medence lesz, szebbnél szebbek és lesznek csúszdák is. Már nagyon vártam.
Sajnos sokat-sokat kellett utazni, hogy odaérjünk, de csak kibírtuk.


     Megérkeztünk egy házhoz, ahol volt egy kis kutya (szerettem, édes volt, de jobban szerettem bezárva) és volt egy kis pedálos traktor. (Minden este strand után traktoroztam vele)
     Majd elmentünk a strandra. Bemenetkor megetettük a halakat, majd lepakoltunk és irány kipróbálni az összes medencét. Volt ott vizilóvas (ez tetszett a legjobban, jó meleg volt), volt bálnás (ami hullámzott, mint a tenger), volt teknős békás és csiga-bigás, ... Jó sok féle.
Volt egy olyan medence, ahol hatalmas hullámok jöttek. Ide csak apucival mentem be, mert ha nem, feldöntött volna a hullám.


Voltak termál vizek is, amiket szintén élveztem (jó melegek voltak és buborékoztak).
Ja, és el ne felejtsem, volt egy olyan medence ahol körbe-körbe vitt a víz. Örvényes volt. Imádtam.

Minden nap ettem sok-sok fagyit:)

Minden újdonságot kipróbáltam: sakkoztam hatalmas sakkfigurákkal, ettem bogyós fagyit, ami vattacukor ízű volt. Nyami!
Egy dolgot nem próbáltam ki: a habos medencét. Mind reklámozták,hogy kezdődik a habsó (habshow), de én nem akartam sós habos lenni,így inkább nem mentem be.




     Egy nap bementünk az aquaparkba is, ahol volt sok-sok csuzda.
Voltak kisebbek amik nekem valók voltak, de voltak olyan hatalmasak, hogy autóval (csónakkal) kellett lecsúszni rajtuk, és az autókat mozgólépcsővel vitték fel. Érdekes volt.
     A játék medencék szuperek voltak, a medencében volt egy kalóz hajó, ahol még ágyúval is lőhettem.


Nem sok csúszdát próbáltam ki, mivel nagyon meredekek voltak és féltem. De vagy kettőt, hármat mégis kipróbáltam.
Beültünk egy pánkó úszógumiba és lebegtünk egyet a vizen.


A vízben sokat vízipisztolyoztam. főleg a vízilovas medencében, mert ott volt sok fiúcska, akikkel harcoltunk.
Kaptam egy dzsetszkit mamától ajándékba (még itthon mondtam apuciéknak, hogy kell nekem olyan), de sajnos gurul fel a vízen. De azért játszódtunk vele is.


A ház mellett, ahol laktunk volt egy repülőtér, ahol megnéztük a kis repülőket. Mindig egy nagy repülő húzott egy kicsit.



Sőt egy reggel arra ébredtünk, hogy valami szól, és mikor kinéztünk az ablakon, a fejünk fölött rengeteg hatalmas léggömb szállt. Minden féle színben voltak.

Minden este, vacsi után, miután már jó sötét lett, mindenki a saját elemlámpájával kincset keresett. A kincs mindig valami finomság volt, kivéve az utolsó estét, akkor még elemlámpára sem volt szükségünk, mivel a kincs fénylett, világított. Nagyon izgi volt!

     Hazafele ellátogattunk a nyíregyházi állatkertbe. Láttam a fóka etetést, a jegesmedvét, pici fókát, pici elefántot, csikóhalat, lepény halat és hatalmas cápát. (Na meg persze sok más állatot).
Bementünk a maki majmokhoz is, reméltem megsimizem őket, vagy meghúzom a farkukat, de a nagy melegben ki voltak nyúlva, nem jöttek oda hozzánk.

Lifteztem a házban, ahol volt a vizesés.


Átmentem egy átlátszó folyosón, alattam láttam az állatokat.
Sok szép dolog volt, de nagyon hosszú és fárasztó is. Még szerencse, hogy béreltünk egy kis szekeret és apuci húzott minket. De még így is, 4-5 óra séta (szekerezés) után kérdeztem, hogy mikor megyünk a kapuhoz.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése