Sok-sok verset és éneket tanított nekem anyuci.
A következőket tanultuk meg:
Ma karácsony napja
Hull a hó, hull a hó mesebeli álom
Kiskarácsony, Nagykarácsony
Mennyből az angyal
Aranyszárnyú angyal
Száncsengő
Suttog a fenyves zöld erdő
Ezeket mind-mind tudom és el is énekeltem őket mindenhol, ahol vendégségben voltam. Igaz, nem mindenhol énekeltem el az összeset és mindegyiknek az összes szakaszát, de azzal a kevéssel is, amit megmutattam a tudományomból, sikerült mosolyt hozni az arcokra. Ebből egy kis ízelítő: Vers: "Ma karácsony napja"
" Ma Karácsony napja, nem kell nekem hagyma,
Egye meg a gazda, aki nekem adta.
Horgas a disznóláb, egyenes a kolbász.
Ne pityeregj tata, tölts bort az asztalra.
Látom nagymamának sűrű mosolygását,
Zörgeti a kulcsot, nyitja fel a ládát.
Ha 1 lejt fog adni nem is fogom elvenni,
Ha 10 lejt fog adni meg fogom köszönni. "
Énekek: "Kiskarácsony, Nagykarácsony", "Mennyből az angyal", "Suttog a fenyves"
Már hetekkel az angyaljárás előtt irtunk levelet az angyalnak, amiben természetesen más nem volt, csak, hogy: "Kérek gumimacát, gilisztát, sugust és csokit."
Néha meg-meg említettem neki, hogy még alszunk valamennyit és akkor jön az Angyal, de mintha nem törődött volna vele. Nem nagyon vette figyelembe. Mégis karácsony előtti nap, mikor mondtam neki, hogy még alszik egy nagyot és akkor jön az Angyal. Lefeküdt, de aznap éjjel is és reggel 6-kor is felkelt. Mikor bementem hozzá, már kérdezte is, hogy: "jött az angyal?" Mondtam neki, hogy még nem, még kell várni. Azt jelenti, hogy azért csak várta :)
Az angyal csilingeléssel érkezett. Nimród meg is hallotta és szaladt az ajtóhoz - azt hitte valaki ott csenget. Sietségében úgy elment a világító karácsonyfa mellett, hogy észre sem vette. Aztán mikor látta, hogy mégsem az ajtónál csengettek, észrevette a karácsonyfát.
A reakció a következő volt: "Huha!!! Chuggington!"
Leült a földre a vonatja mellé és onnan egy jó ideig meg sem mozdult. Többet sem a fa, sem a többi ajándék nem érdekelte. Csak vonatozott.
Később aztán csak sikerült kibontani a többi ajándékot, de az igazi csak a vonat maradt.
Este későn miután elmentek a vendégek, egy kicsit lecsendesedett ő is. Leültünk a karácsonyfa elé (ő a kicsi székére, én a földre), néztünk a karácsonyfán világító csillagszórókat és énekeltünk. Ezek a meghitt pillanatok mindent megértek.
Jól sikerült a karácsonyi este. Együtt volt az egész család. Igaz, szinte nem fértünk be a nappaliba, de végül is minden jól sikeredett :) Mindenki boldog volt, örvendtünk a kis törpénk örömének.
Csak most látszott igazán a különbség az eddigi és az idéni karácsony között. Annyira szép dolog látni egy kis gyerek határtalan örömét, boldogságát. Hirtelen fontosak lesznek az énekek, a bibliai történetek, a csend, a zene, a csillagszóró. Nem kell sietni sehova, mindenre több idő van és minden teljesen más jelentőséget kap.
A következő napok is mind vendégeskedéssel teltek. Minden este vagy mentünk valakihez, vagy hozzánk jöttek. Az egész hét így járt le, és még mindig maradt a jövő hétre is. Mindenhol elmondta a tanult karácsonyi énekeket, verseket - nyilván várva érte a jutalmat (sugust :)).
Másnap reggel, ahogy kinyitotta a szemét, az első kérdése az volt, hogy: "Még megvan a vonatom? Menjünk vonatozni." Aznap egész nap még átöltözni sem akart, azt mondta, hogy pizsiben akar vonatozni. Engedtük is, hiszen ez az Ő napja volt.
Többek közt meglátogattak bennünket Katiék és Lajosék is. Lajos újra elhozta a hegedűjét, hogy a legényke muzsikálhasson. Nagy volt az öröm.
Valamelyik nap (még mikor nem volt ekkora hó), lementünk egyet sétálni a vonatállomásra.
Láttam sok-sok vonatot: egy kéket, egy pirosat, egy szürkét (olyan volt, mint Koko) és egy rozsdásat.
Ebből kettőt láttam is mikor elment.
A piros olyan nagyot sipolt, hogy megijdtem. Még Gyopi is megijedt tőle. Éppen aludt és mikor meghallotta a hirtelen sipolást kukkra szökött a babakocsiban.
Legszivesebben egész nap néztem volna őket, de anyuci nem engedte. Azt mondta, hogyha még sokat ülünk, akkor nagyon megfázok. Így aztán búcsut intettem a mozdonyoknak és abba maradtunk, hogy még találkozunk.
Megvolt a várva várt Mikulás járás. Még hetekkel ezelött megirtuk együtt Nimróddal a Mikulásnak a levelet. Ő irka-firkált a lapra, én pedig felsoroltam, hogy mit is kér a kis Angyalkám.
A kivánság lista ez volt: gumimaca (gumimaci), giliszta (gumi giliszta), csoki és sugus.
Hiába kérdeztük, hogy talán mégis valami mást. Ő csak sorolta a fentieket.
Úgy, hogy aztán mi mást is hozhatott volna a Mikulás, mint egy csomo gumi cukrot :)
De, hogy mégis legyen valami érdekes az egészben, az egész édességet belepakolta a Mikulás egy Thomasos cukorkás böröndbe és útközben nagy sietségében az előszobában elhullatott néhány szem sugust. Nimród mikor meglátta az elhullatott sugusokat a földön, szépen leült melléjük és elkezdte enni őket. Hiába mondtuk, hogy valószínű a télapó járt itt, és meg kellene nézni a kis csizmácskákat... ő csak ült a földön és dézsmálta a sugusokat.
Késöbb csak eljutott a csizmácskájáig, ahol aztán megkapta a sok többi édességet.
Érdekes módon nem volt nagy öröm vagy valami, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna, hogy a csizmája tele van édességgel. Csak szedte ki őket, leült velük a földre és mondta, hogy: "Mind mind mind megeszem." És neki is látott.
A csizma mellett volt gyümölcs is. Mikor meglátta a mandarint, azt mondta: "A Mikulás hozott nekem sugust és citromot!".
Aztán persze késöbb mamánál is jött a Mikulás. (Mamához is kellett vigyük a Thomasos böröndöt.) Mamánál a teraszra hozta a sok ajándékot. Ott már nagyobb volt az öröm. Csak ogatott neki és rámolta ki az ajándék tasakokat. Azt sem tudta melyikkel kezdje, mit bontson ki.
Mikor hazajöttünk mamáéktól, otthon a kilincsre egy ujabb csomag fel volt akasztva. Boldogan gyüjtötte össze az újabb zsákmányát. Édeske volt.
Ma reggel mikor megébredett, az volt az első, hogy megkérdezte, hogy: "Hol vannak a csomagjaim?"
Anyuci azt mondta, hogy még egyet alszok és jön a Mikulás (ha jó fiucska vagyok).
Mindjár megyek is lefeküdni, éppen csak előkészítem a csizmácskámat: jól megpucolom, leellenörzöm, hogy elég tiszta-e és kiteszem, hogy kapja meg a Mikulás.
Vajon hoz bele valamit?
Az elmúlt hetekben az egész család otthon volt, mivelhogy apuci szabin volt.
Ezért ki is használtuk a lehetőséget és minden nap igyekeztünk valami olyat csinálni, amit nagyon szeretünk vagy amire máskor nem igazán jut idő.
Így aztán többször is voltunk a somin, ahol igazán király volt, mivel hétköznap délelőttönként nem volt szinte senki, az enyém volt a teljes játszótér, minden hinta és csúzda.
Aztán voltam az állatkertben megnézni az elefántot, ahol vattacukrot is ettem. Vagyis vettek nekem, csak éppen nem ízlett annyira.
Voltunk egyet a Mekiben,
cukrázdában, játszóházban, a spa-ban.
Sőt még szüreten is voltam. Segítettem tatának és apucinak.
Ezek közül talán a legjobban a pancsolás tetszett.
Egy nap elmentünk Szovátára a Medve tóhoz, ahol sokat sétáltam, még motroztam és lovagoltam is.
Egy másik nap megleptünk dédiéket, ahol láttam huszárokat.
Szóval igazán izgalmasan teltek a napok, minden napra jutott valami érdekesség.
Ezután minden nap hármasban leszünk: anyuci, Gyopi és én.
Vajon mi szépet fogunk csinálni együtt?
Néhány szó arról, hogy hogyan viszonyul Nimród a kis hugicájához.
Első perctől nem volt különösebb gond, nem vettünk észre rajta féltékenység jeleket. Egyszerűen csak látszott, hogy tart a kicsitől. Ő meg-meg símogatja, viszont ha Gyopi érinti meg, akkor elhúzódik, megszeppen.
Első perctől nem szerette mikor Gyopi sírt, és ez mai napig is így van. Mikor a kicsi sír Nimród mondja, hogy: "Anyuta vedd fel, hogy ne sírjon". Vagy egyszerűen csak elhagyja a szobát és becsukja maga után az ajtót. Egy nap akart valamit játszani és Gyopár pont sírt, mert éhes volt. Mondta Nimród, hogy ne etessem meg. Mire én mondtam neki, hogy muszáj megetessem, mert sír. Erre Nimród becsukta a szoba ajtót és azt mondta: "Most már nem sír."
Többször is megtörtént, hogy én letettem a picurkát aludni, ő pedig odament hozzá, elkezdte símogatni és ezt mondta: "Nekem nehogy elaludjál! "(én szoktam mondani, mikor Gyopi szopizik) vagy "Ébresztő! Hasadra süt a nap!"
Mikor kint vagyunk sétálni és találkozunk egy-egy ismerőssel, általában megkérdik Nimródot, hogy odaadja-e nekik a kisbabát, mire ő: "Nem adom a Gyopárkámat. Nem adom a babámat."
Gyakran oda megy és megpuszilja, megöleli, és érdekes módon mindig azt mondja, hogy: "Gyopár szeret." Soha nem azt, hogy ő szereti Gyopárt. Csak akkor mondja hogy ő szereti, mikor valaki konkrétan rákérdez.
Gyakran odaviszi a játékait a kicsihez és megmutatja neki. Mondja, hogy: "Megmutatom Gyopárnak az autómat. Nézd Gyopi."
Egyszer odatettem Gyopi mellé Nimród motrát, mire Nimród: "Gyopi nem veszi-e tőlem igaz?"
Mikor cserélem a kicsi pellusát mindig segit, jön hozza a tiszta pellust, eldobja a piszkosat. Mikor kakás akkor nézi és csodálkozva azt mondja, hogy "Pfuj, de büdi ez a Gyopi".
Ma reggel ment sétálni az apucijával. Mentek le a lépcsőn, mikor visszafordult és azt mondta, hogy: "Vigyázz Gyopárra."
Este lefekvéskor Ernő odabújt a kis legény mellé és várta, hogy aludjon el; mikor egyszer csak Nimród felült az ágyba, komolyan megnézte Ernőt és ezt kérdezte:
Nimród: - Apuci, neked nincs ilyen szép hálózsákod? (Nimród hálózsákban alszik)
Mire apuci: - Nekem nincs.
Nimród: - Vegyünk neked is egyet.
Majd egy kicsit gondolkozik és megkérdi: - Vajon, hol lehet kapni?
Mielőtt még barki is kétségbe esne, hogy milyen rossz vagyok; előre bocsájtom, hogy Nimród Picasso a rövid ideig tartó remekműveket vízbe mártott ecsettel készíti. Így sajnos kevesen tudják megcsodálni őket, de bárki kér egy rajzocskát, szívesen készítek neki is, csak el kell jönnie érte hozzám.
Az elmúlt hetekben gyakran tettem fel anyucinak a fenti kérdést és szomorúan vettem tudomásul, hogy még mindig nem szabad az ölébe vegyen, mert még mindig van pocija.
Aztán egy nap, mikor újra megkérdeztem anyuci boldogan válaszolta, hogy "nincs, anyucinak már nincs pocija" és felvett, majd adott nekem sok-sok puszikát és nagy-nagy ölelést.
Elmesélte nekem, hogy Gyopár most már nincs a pociban, mert kivette onnan a doktor bácsi.
Meg is mutatta nekem Gyopárkát, a kis testvérkémet és én adtam a kis lábacskájára egy puszit.
Sokáig nem volt itthon anyuka. Szinte minden nap meglátogattuk a kórházban, ahol megnéztem a kisbabát és láttam nagy-nagy helikoptert is. Meg is simogattam.
Aztán egy nap mikor a déli alvásból megébredtem ott volt anyuci mellettem. Megkérdeztem tőle, hogy: "Anyuci, hol voltál?" Mire ő azt válaszolta, hogy a doktor bácsinál volt a kórházban, de többet nem megy sehova. Én erre megöleltem szorosan a nyakát és megpusziltuk egymást. Azóta minden nap újra itthon van velem.
Az újdonság az, hogy nem egyedül jött haza, hanem haza hozta a kis testvérkémet is: Gyopárt.
Ketten alszunk az én szobámban, és szeretem megkukucsilni, hogy mit csinál a kicsi ágyban.
Sokszor alszik, és bizony sokat sír. Ilyenkor kimegyek a szobából, és becsukom magam után az ajtót, hogy ne halljam. Nem szeretem mikor sír. Szólok is anyucinak, hogy vegye fel, hogy ne sírjon.
Mikor nem sír akkor szívesen simogatom és puszilgatom, na meg segítek anyucinak minden félét: oda viszem a tiszta pellust, meg a popsi krémet.
Sokszor meg is dicsérnek ezért.
Hát a bölcsis pályafutásomnak hamar vége lett, legalábbis nagyon úgy néz ki, hogy egyenlőre megúsztam. Vagyis megtette a hatását a sok sírás, olyannyira, hogy anyuci úgy megsajnált, hogy azt mondta hogy tartunk egy kis szünetet. Lássuk, hogy fogok egyezni Gyopárkával és akkor majd kiderül. Ez azt jelenti, hogy nagyon kell ám szeressem a hugicámat, ha itthon akarok maradni.
A bölcsiről röviden még csak annyit, hogy nem tetszett nekem ott.
Első nap még valahogy elment, aztán másnap már otthon mondtam anyucinak, hogy én nem megyek bölcsibe. De nem akarta megérteni és csak elvitt engem. Ott aztán sírtam attól a perctől, ahogy beléptünk egészen addig, amíg utánam nem jött. Én nem tudom mit jelent, de anyuta azt mondja, hogy az 2 rövid órácska volt. Azt viszont tudom, hogy annyit sírtam, hogy már a szemeim is fájtak a sok törléstől és egy egész hétvége kellett, hogy a szemem körüli piros sírás foltok visszaváltozzanak a bőröm színére.
A sírás foltok mára már jól elmúltak, viszont emlékként visszamaradott annál több: a ragaszkodás. Az biztos, hogy többet nem engedem anyucit sehova, ezután mindenhova elkísérem. Nem megyek többet sem mamával, sem Eszterrel, még apucival sem, csak ha anyuta is elkísér. Biztos, ami biztos. Többet nem vernek át engem.
Megtörtént. Megvolt az első napom a bölcsiben.
Reggel anyuci ébresztett, (ugyanis nem szándékoztam felkelni ) és elmesélte nekem, hogy hamar felöltözünk és megyünk a bölcsibe, ahol sok-sok baba vár rám. Együtt fogok a többi gyerekkel reggelizni, majd azután sokat fogunk játszani.
El is indultunk: felültem a motromra és már majdnem ott is voltunk.
Az úton volt, aki megkérdezte, hogy hova megyek ilyen korán, én pedig büszkén újságoltam nekik, hogy bölcsibe megyek.
Néhány perc mulva meg is érkeztünk, ahol megismerkedtem a dadus nénivel.
Aztán csodálkozva fedeztem fel, hogy mennyi sok kicsi szék és milyen sok piros bilike van. Nagyon tetszett nekem. Legszivesebben mind az egészet kipróbáltam volna, de nem lehetett.
Kaptam egy kis szekrénykét is, ahova anyuci betette a ruhácskámat és az oroszlánomat; átcseréltük a cipöcskét; anyuci adott nekem sok-sok puszikát; egy kedves dadus néni ölbe vett; intettem anyucinak és már kész is volt. Nem volt többet vissza út: bent ragadtam a bölcsiben.
Anyuci könnyes szemmel, (ugyanakkor büszkén is, hogy nem sírtam) hagyta el a termet.
Aztán reggeliztünk egy kicsikét, bilikéztünk, játszódtunk és anyuci még mindig sehol sem volt.
Elkeserdetem, sírtam...
Éppen a dadus néni ölében voltam (aki vígasztalt engem) és törölgettük zsebkendővel sírástól piros szemecskémet, amikor megjelent anyucim. Kiáltottam neki, hogy "Hazsa! Hazsa!" és már az ölében is voltam. Még azt sem akartam engedni, hogy felhúzzuk a szandálomat, annyira siettem. De aztán csak meggyőzött. Én is picikét megnyugodtam, egészen annyira, hogy még a babáknak is intettem tájt, és mondtam nekik, hogy holnap újra eljövök játszani.
Délelött még elég sokáig nem volt kedvem semmihez, de aztán a gombánál újra kivirultam. Anyuci elkényeztetett engem minden féle finomsággal, még lámpást is vett nekem, hogy tudjak világítani, mint a törpécskék.
Így telt az első nap. Csak 2 órácskát voltam bölcsiben, de olyan hosszúnak tünt ...
Vajon holnap, hogy fog telni?
A hétvégén volt az igazi szülinapom.
Anyucim és apucim szerverezett nekem igazi szülinapi zsúrt.
Volt sok-sok vendég (még talán túl sok is nekem :) ). Ott voltak persze a szüleim, kereszt szüleim, nagyszüleim, barátok és még egyéb rokonok. Bizony sokan voltunk.
Kaptam sok-sok ajándékot: szerszámos ládát, foci labdát, helikoptert, hajtányt, futóbiciklit, könyvet, ...
Olyan sokat, hogy még csak örvendeni sem tudtam igazán, azt sem tudtam mit bontsak ki, mit nézzek meg.
Édesség csokor Ica mamától
Helikopteremmel
Új hajtányommal
Volt szép tortám is és még gyertya is volt a tortán, amit különösen élveztem.
Van nekem tortám és anyuci énekel nekem!
Csak fújtam el és mire mondtam volna, hogy "még egyszer", már újra is gyúlt és megint fújhattam el. Nagyon érdekes volt. Ja és még én is ettem a tortámból, amin anyuci nagyon meg is lepődött, mert eddig még nem sok tortát kóstoltam meg.
Aztán sokat játszódtunk, ettünk-ittunk, labdáztunk, ...
Késő este volt mire haza értünk.
Még játszódtam volna az új szerszámos ládámmal. Elő is vettem, kipakoltam magam mellé, és mégis a szemem koppant le. Lefeküdtem a földre a láda mellé és majdnem ott aludtam el. Képeket a szülinapomról itt láthattok
Nagyra nőttem, megvolt életem második szülinapja.
Július 19-én 2 éves lettem.
Sok minden történt az elmúlt egy év alatt.
Ime egy kis beszámoló.
Egyéves koromban az első nagy lépés az volt, hogy megtanultam járni. Élőszőr igaz, hogy csak bizonytalanul, de már egyedül mentem el, ahova akartam.
Aztán napról napra erősödtem és magabiztosabb lettem, megtanultam sietni, majd szaladni. Ma már ugra-bugrálni is tudok.
Aztán következett az ügyességi próba. Míg eleinte csak úgy tudtam játszani, hogyha segítettek, ma már lassacskán olyan önálló vagyok, hogy anyuci nem is kell már segítsen nekem. Csak figyel, hogy mit csinálok. Felmászok a csúzdára és lecsúszok rála, hintázok, tudok gilisztát készíteni gyurmából, tudok virágot és autot rajzolni anyukának, tudok szappan buborékokat fújni, táncolni, egyedül enni kanállal és villával, ...
Sőt már szobatiszta is vagyok, pellust már csak éjszaka teszünk.
Már lassan a kicsi ágyra sincs szükség, többnyire a nagy ágyban alszok.
Már nem alszok az én hűséges társammal: a fáncsival. Most a ping-pang labda a kedvenc társ :)
A legújabb kedvenc kinti játékom a labda. Nagyon szeretek labdázni, focizni apucival.
Az autózási technikám is kifinomult: most már nem csak előre meg hátra tolom az autókat, hanem történeteket találok ki nekik. Például: az autóim elmennek kirándulni, átmennek a hídom, a göröngyös úton, majd elfogy a benzinjük, tankolnak, késöbb elfáradnak és pihennenk.
Beszélni egy picit később tanultam meg. A télen még csak mutogattam az ujjammal, hogy mit szeretnék, aztán februártól elkezdtem mondani az első szavakat az én saját szótáram szerint: anya, apa, mama, tata, hanta (hinta), papa, ebé(ebéd), baba, ep (víz), Dajo (Lajos), Ada(Andi), Bebe (Tibi), Ette (Eszter), táj, má (más).
Aztán lassan-lassan minden nap tanultam egy egy újabb szót, próbálgattam őket. Így lett például anyából, anyunya, majd anyuta, anyuszi, majd vegül anyuka és anyuci.
Ma már mondatokban beszélek, és mindenbe belekotyogok. Tudok mondókákat szavalni, ugyanakkor tudok saját versikéket költeni és azokat énekelni: "Bető, bető, bető, anyu, anyu, anyu, ..."
El tudom mondani, hogy mit akarok, hol fáj, mi tetszik és mi nem tetszik. Anyuci szerint ez már nagy haladás :)
A fogaim számát már nagyon rég nem tartjuk számon, nagyon sok van.
88 cm magas és 10,9 kg vagyok
Sokat hízelgek és huncutkodok és egyfolytában változok.
Szóval egyáltalán nem unalmas velem az élet.
A szülinapomra kaptam egy futóbiciklit, úgyhogy a motor szezonnak vége, mostantól biciklizek.
Vigyázat, jövök:)
Volt egy kis tortám is, de az igazi tortám és a szülinapi zsúr csak a jővő héten lesz megtartva, hogy tudjanak eljönni a kis unokatestvéreim is. Majd arról is beszámolok nektek.
Puszi mindenkinek :)
Az elmúlt kánikula időszak nagyon bejött nekem, ugyanis sokat-sokat tekeregtem és ami még ennél is jobb, sokat-sokat pancsolhattam.
Anyuci eléggé panaszkodott, hogy túl meleg van, ő már nem bírja, én csak fülig érő szájjal ültem be az autóba és útra készen voltam, csak éppen menjünk már valamerre. Szerencsémre elég csakran mentünk is: vagy a strandra, vagy dédiékhez, ... Bárhova, ahol lehetett pancsolni.
Legrosszabb esetben, anyuci felfújta nekem a kis medencémet a lakásban és ott pancsoltam.
Én imádok pancsizni. Mindent nagyon szeretek, ami vízzel kapcsolatos: úszok, labdázok a vízben, merülök, vizet iszok, ... bármi jöhet. Még vacogni is szoktam: olyankor kiáltom anyunak, hogy: "Anyuszi! Baba resztet !", akkor hamar kivesznek, megtörölnek és mászok is vissza a vízbe.
Eddig a családban én voltam az legpindurkább, én voltam a legkisebb baba. Egészen a tegnapig, mivelhogy a tegnap este megszülettek az első unokatestvéreim: a kis Dávid és a kis Edvárd.
Ezután ők a babák, és én leszek a nagy, aki minden szépre és jóra (na meg nem jóra) megtanítja őket.
Már alig várom, hogy hazaérkezzenek és megrendezhessem őket :)
Ismeritek ezt az éneket?
Anyuci énekelte egy nap nekem és annyira megtetszett, hogy azóta minden nap többször is elszavalom és elmutogatom.
Így kell mutogatni.
A szövege:
"Én nem vagyok gyalogos katona,
Hadsereg lovasa, nem lövök célpontba.
Én nem vagyok repülős pilóta.
Én Istennek szolgálok. Ó igen!
Én Istennek szolgálok. Ó igen!
"
Elérkeztem kicsiny kis életem újabb fejezetéhez: a szobatisztasághoz.
Anyuci már rég mind mondja, hogy letesszük a pellust, de mivel a múlt hónapban mind rossz idők voltak, így mindig elmaradt.
Aztán három hete beköszöntött a kánikula és lekerült a pellus a popsimról.
Első nap lementünk játszani és én persze szó nélkül beleeresztettem a pisikát. Ez aznap a játszótéren megtörtént kétszer, hiszen nem is tudtam mit kell csináljak. Aztán anyuci mondta, hogy szóljak időben, így már délután szóltam is: néha időben, néha meg már mikor belecsurrant.
De másnap már annyira ügyesen ment, hogy mindig időben szóltam, és olyankor hamar mentünk lepisikáltuk a fákat, kövecskéket, füvecskét.
A kakival már rég nincs baj, azt már a télen is jeleztem.
Pellust csak akkor tesz anyuci mikor alszok. Én már nem is szeretem, olyan meleg. Sokkal jobb bugyikában.
Ma már csak néha napján hasznájuk a bilikét.
Én is a wc-t használom, mint a nagyok!
A múlt hétvégén anyucival és Ica mamával elmentünk dédihez néhány napra. Ott aztán igazán jó volt.
A nagy melegben nyugodtan pancsolhattam egész nap, majd nagyokat alukáltam. Voltam a patakon és dobáltam a hídról köveket bele, segítettem Ica mamának leszedni az elhervadt rózsa szirmokat, láttam lovacskát szekérrel és még sok-sok más érdekességet.
Igazán élménydús hétvége volt.
Mint minden pénteken ezen a napon is voltunk a játszóházban, csak ezúttal sokkal érdekesebb és különlegesebb volt. Nem csak mondókákat tanultunk és mászkáltunk mint eddig, hanem ezúttal kézimunkáztunk is táncoltunk is. Az én két pici kezemmel elkészítettem életem első zörgőjét és pillangóját (szép színesre kidíszítettem őket - igaz a pillangóról már lehulltak a díszek, de sebaj), valamint gyurmáztam, pecsételtem is.
Miután hazaértem és alukáltam egyet meglátogattak Katiék és hoztak nekem egy szép távirányítós autót. Eleinte nem igazán tetszett nekem, ugyanis nem nagyon akart megállni és oda menni ahova én akartam. De mára már nagyon-nagyon belejöttem. Ma este 11-kor hiába mondta anyuci, hogy le kell feküdni én csak autóztam és autóztam. Aztán nehéz szívvel adtam neki egy jó éjt puszit és elbúcsúztunk egymástól.
A hétvégén voltunk egyet kirándulni a nárciszmezőre.
Először nem tudtam, hogy mi is az. Anyuci csak mondta nekem, hogy lesz ott sok-sok virág, de hát csak akkor derült ki igazán, hogy mit is jelent ez, mikor megérkeztünk.
Nem igazán tetszett nekem. Nem tudtam semerre sem lépni, mindenhol csak virág volt.
Igen, az idén május elsejét dédinél töltöttük a nagy udvaron.
Jó nagyot lazítottunk: egész nap csak lustiztunk, napoztunk, ettünk-ittunk na meg persze én még bubultam is egy nagyot. Szóval igazán tartalmas nap volt :)
Jó meleg volt, így aztán sokat pancsoltam, játszódtam Adriennel, tollasoztam és fociztam tatával és kereszt apuval.
A nap végére jól le is barnultam.
Azt hiszem én voltam eddig a legfiatalabb tornász a Fradi tornatermében.
Az edzőm azt is mondta, hogy jó idejében elkezdeni.
Így hát én neki is fogtam és minden félét kipróbáltam:
Többnyire abból állt a napi program, hogy délelőttönként "anyunya" és "aputa" elvitt engem valahova, aztán lebubultam mamával és estig nem láttam őket. Ezért is volt annyira nagy élmény szombat este kiruccanni velük.
Igaz ám, hogy már nagyon, de nagyon álmos voltam, de azért nagyon élveztem a nagyokkal lötyögni a városban. Láttam sok-sok fényt, hajót és még török étteremben is ettem.
Néhány szóban elmesélem nektek, hogy mi újdonsággal találkoztam az elmúlt napokban.
Először is egy csomó új járművel ismerkedtem meg: ilyen a vonat, egy másik vonat (metro), a sárga vonat (a sárga villamos), a hajó, repülő.
A hosszú és gyors vonat, mely messze a föld alatt ment, elvitt bennünket az állatkertbe. Tiszta élvezet volt nézni, hogy hogyan nyíl ki és csukódik be a vonat ajtaja! Nem győztem csodálni.
Az állatkertben láthattam sok új és sok már ismert állatot. A kedvenceim ezek voltak: elefánt, zsiráf, majom.
A kicsi majom nagyon tetszett nekem, meg is simogattam volna, de olyan fürge volt, hogy sehogy sem tudtam megfogni.
Aztán volt ott játszótér, ahol kipróbáltam ezt is-azt is.
Séta és bámészkodás közben azon vettem észre magam, hogy körbe vettek a pindurka vadkacsák. Azt még élveztem is, de egyszer csak nem csak sok kacsa volt körülöttem, hanem sok-sok gyerek is. Már nem volt amerre lépjek, annyian voltak körülöttem így aztán belekapaszkodtam apuba és leléptünk onnan.
Olyan sok állatot láttam és olyan sokat sétáltam, hogy visszafele már a nagy vonatot sem élveztem, annyira elfáradtam. Koppant le a szemem.
De aztán haza érve egy nagyot bubultam az én kedvenc elefántommal, a fáncsival.
Érdekes és élménydús nap volt a tegnapi.
Délután kiderült, hogy lesz egy kis húgicám. (Igaz, még nem tudom mit is jelent ez pontosan, de anyuciék azt mondták, hogy az nagyon jó dolog.)
Aztán este bubulás helyett (mikor szólt a "dáj") beültünk az autóba és sokat-sokat utaztunk. Először azt hittem, hogy Andihoz megyünk, így aztán nagy örömmel ültem a székemben. De hamarosan rájöttem, hogy valami egészen más történik. Mondtam is anyucinak, hogy "haja-haja" (haza-haza), de aztán csak bele kellett törődjek a sorsomba. Egy darabig játszódtunk mamával, aztán elaludtam.
És itt jön az érdekesség. Ilyen még soha nem történt: egy éjszaka alatt kétszer engedték meg, hogy azt csináljak, amit akarok. Ez volt az első alkalom, hogy éjjelnek közepén vezethettem apucinak az autóját, majd aztán egy újabb rövid szundi után, már Pesten, labdázhattam egy óriás labdával. Az a labda olyan nagy-nagy-nagy volt, hogy legszívesebben magamhoz öleltem volna és vele aludtam volna, de nem fért az ágyban. Így aztán elköszöntem tőle, és megegyeztünk, hogy egy kicsit bubulok aztán később sokat-sokat játszunk.
Tőletek is elköszönök, mert már nagyon fáradt vagyok.
