2012. június 25., hétfő

Úton a szobatisztaság felé

Elérkeztem kicsiny kis életem újabb fejezetéhez: a szobatisztasághoz.
Anyuci már rég mind mondja, hogy letesszük a pellust, de mivel a múlt hónapban mind rossz idők voltak, így mindig elmaradt.
Aztán három hete beköszöntött a kánikula és lekerült a pellus a popsimról.
Első nap lementünk játszani és én persze szó nélkül beleeresztettem a pisikát. Ez aznap a játszótéren megtörtént kétszer, hiszen nem is tudtam mit kell csináljak. Aztán anyuci mondta, hogy szóljak időben, így már délután szóltam is: néha időben, néha meg már mikor belecsurrant.
De másnap már annyira ügyesen ment, hogy mindig időben szóltam, és olyankor hamar mentünk lepisikáltuk a fákat, kövecskéket, füvecskét.


A kakival már rég nincs baj, azt már a télen is jeleztem.
Pellust csak akkor tesz anyuci mikor alszok. Én már nem is szeretem, olyan meleg. Sokkal jobb bugyikában.
Ma már csak néha napján hasznájuk a bilikét.
Én is a wc-t használom, mint a nagyok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése