Bizony ám, az elmúlt napokban nagyot, nagyot tekeregtem, voltam a tengeren. Már rég mind kérdezgetem anyucit, hogy mikor megyünk, és végre elérkezett a pillanat. De nem is igazán tudtam, hogy mit is jelent. Tudtam, hogy víz lesz, de hogy milyen, azt nem. Pedig állítólag még voltam a tengeren, de nem emlékszem.
Már rég visszaszámlálást tartottunk otthon, és számoltuk, hogy még hányat kell aludni. Pénteken mondta anyuci, hogy már csak egyet alszunk, így szombat reggel ahogy kinyitottam a szememet, az volt az első kérdésem, hogy: "Most megyünk a tengerre?"
Estefele indultunk. Már az indulás is nagyon érdekfeszítő volt. Hiszen nem is akármivel mentünk, hanem egy hatalmas autóval. Ilyen nagy autóban én még soha sem utaztam. Beültem középre és onnan figyeltem az úton levő dömpereket, teherszállító autókat. Volt ám amit látni!
Aztán nem csak utaztam a nagy autóban, hanem még aludtam és ettem is.
Reggel, amikor megébredtem, néhány mese és sok-sok "Megérkeztünk?" kérdés után végre valóban kiszállhattam az autóból és megnézhettem, hogy mi is az a tenger.
Első alkalommal nagy boldogan belementem, és szomorúan tapasztaltam, hogy olyan rossz az íze a víznek. Anyuci mondta, hogy vigyázzak, mert sós, ne igyak belőle. De én nagyon nehezen tudtam megbékélni ezzel, ugyanis a pancsolásban azt szeretem a legjobban, hogy bebújhatok a víz alá és ihatok jó nagyokat belőle. Na ez itt nem volt a legjobb döntés.
Az első három nap nem is szívesen pancsoltam benne, inkább homokoztam,
de utána aztán reggel is, este is (és főleg este, mikor már nem sütött a nap) szívest-örömest mentem a vízbe lubickolni.
Láttam kalózhajókat, sőt igazi kalózokat is, akik harcoltak. Lőttek sokat, füstölt a pisztoly a kezükben. Érdekes volt, de minden lövésnél egy picikét megszeppentem. Nagyon hangos volt.
Kaptam egy hatalmas vízi pompát, amivel jól lespriccoltam anyucit és Katit,
volt nekem egy szép piros autóm is amivel elütöttem Istit.
A másik legszebb dolog a tengeren az volt, hogy volt egy hatalmas játszótér sok-sok hintával. Érdekes módon ezek a hinták mások voltak, mint otthon. Nappal, mikor szépen sütött a nap, aludtak, este későn pedig dolgoztak: cipelték a gyerekeket, apucikat és anyucikat. Ilyenkor nagyon szépen világítottak is. Minden este szabadott nekem egyet kipróbálni. Legelső nap kirpóbáltam egy vonatot, a következő nap az ütközős autókat. Ez tetszett is egészen addig, amíg nem ütköztünk. Nem gondoltam, hogy olyan nagyot fogunk csattani. Úgyhogy utána minden este megnéztem mások, hogy ütköznek, de én többet nem ültem bele.
Harmadik nap beleültem Helibe és beleszerettem. Ezután minden nap csak Helivel repültem. Repültem apucival, majd felrepítettem a magasba Istit, majd anyucit is. Sőt még Gyopit is felrepítettem, hogy lássa, milyen jó dolog repülni.
Voltunk hajókázni is a tengeren. Láttam sok sirály madarat.
Majd pedig egy nap voltunk hegyet mászni. Kellett kövessük a jeleket, úgy, mint Dóra a felfedező. Izgi volt, de nagyon elfáradtam.
Balesetem is volt. Egy nap nagyon leestem a biciklimmel, így aznap csak lustiztunk anyucival, nem is mentünk fürödni sem. Csak aludtunk, hintáztunk. De másnap újra indult a mozgalmas élet.
Utolsó nap vízibicikliztem is, pedig akkora nagy hullámok voltak, hogy alig bírtam irányítani a csónakot. Igen, én voltam a kapitány, én vezettem. Szuper volt.
Aztán hamar lejárt a nagy kirándulás. Itthon várt az ősz és vár az óvoda.
"Hej óvoda, óvoda! Miért is megyek én oda ... ? "
Még több kép a kirándulásról itt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése