Anyuci megsokalta, hogy semmit nem tud csinálni a konyhában, mivel én igyekszem mindig a nyomában lenni. De nem lenne baj, ha nem kapaszkodnék fel minden hova, ami egy picit magasabb, mint én. De még az sem lenne baj, hogy felkapaszkodok, csak az a baj, hogy el-el dőlök és olyankor megütöm a buksimat és sírok.
Anyuci folyton azért panaszkodik, hogy nem hallgatok rá, nem csücsülök egy helyben amíg ő végzi a dolgát.
Így egy nap aztán túl járt az eszemen. Adott nekem egy fazakat és egy fakanalat, hogy játszódjak velük. Hát a fazék nem tetszett annyira, de a fakanál annál inkább. Így aztán nem is bántam, hogy kell egy helyben csücsülni.
Csücsültem én szívesen, hiszen olyan jól meg voltunk mi ketten: én és a kanalam.
Hadonásztam vele jobbra is meg balra is, koppan ez is- az is. Nagyon jó volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése