2011. november 21., hétfő

A hegyekben


Hargitafürdő
Az 1 éves és 4 hónapos szülinapomat a hegyekben, a Hargitán ünnepeltük.
Pénteken délben indultunk, és mivel ez épp a déli alvásom időpontja volt, így alig ültem be az autóba már aludtam is. De nem aludtam olyan sokat, mint szoktam így még az utazásból is láttam valamit: sok - sok házat, fát, autót, ...
Aztán megérkeztünk egy nagy-nagy házba. Olyan nagy volt, hogy én még ilyen nagyot nem is láttam.
Volt neki egy hosszú-hosszú folyosója ahol én le és fel szaladgálhattam.

Meg volt egy nagy-nagy terem ahol papáltunk, meg egy nagy szoba ahol bubultunk. Ebben a szobában az volt az érdekes, hogy volt benne egy óriási ágy, ami alatt gurítottuk a labdát. Nagyon mókás volt.
De nehogy azt hidd, hogy egész nap bent voltam a házban.
Nem, nem! Hanem anyuci szépen felöltöztetett, mint egy eszkimót és kimentünk sétálni. Megnéztük a sípályát, lesétáltunk rajta (mert még nincs ott hó).
Aztán sétáltunk az erdőben a fenyőfák között, anyuci közbe énekelte nekem, hogy: "Erdő, erdő, erdő ...."

Apucival


Aztán megtanultam, hogy hogyan kell szívjam a friss levegőt... addig addig szívtam, hogy mikor beültünk az autóba, hogy egy kicsit menjünk feljebb, mind hiába mondták apuciék, hogy ne aludjak el, mert szállunk ki, én csak mosolyogtam és lekoppant a szemem.
Körülbelül ebből állt a nap: ettem, aludtam, sétáltam, ettem, aludtam, sétáltam ...
A ház mellett, ahol laktunk volt egy kis patak, át is mentem rajta:


Még sisonkáztam is a jégen, egy kicsit fura volt, mert ilyet még nem láttam.


Mikor sétáltunk lefele a sípályán, valami fehér ragadt a csizmámra. Eléggé próbáltam lepucolni róla, de folyton ráragadt. Anyuci azt mondta, hogy nem baj.
Láttam sok cicát is, megbarátkoztam velük, megsimogattam őket.



Hazafelel pedig meglátogattuk dédiéket, ahol megkóstoltam az ecetet :D
Szóval élménydús szülinapom volt :)





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése