2014. november 27., csütörtök

Őszi tevékenységek: piknik a Bekecs tetőn, szüreti bál az oviban, ...

Az ősz rövid volt és mi igyekeztünk bele sűríteni mindent, amit lehetett.
Voltunk szüreten, somin, erdőben, falun ... Szedtem szőlőt és diót (a fáról) ...

De az igazán különleges az volt, hogy voltunk piknikezni.
Akárcsak Boriék (a meséből) mi is egy nap bepakoltunk mindent, ami egy piknikezéshez szükséges (szendvicset, innivalót, plédet, labdát és persze gumimacit) és felkerekedtünk.
Beültünk az autóba és a Bekecs tetőig meg sem álltunk. Ott kiterítettük a plédünket és elmentünk egyet az barangolni erdőbe.


Találtunk ott sok-sok ágat, amik csak úgy ropogtak a lábunk alatt, sőt még gombát is.
De csak tanulmányoztuk, nem fogtuk meg, nehogy betegek legyünk tőle.


Majd elgyalogoltunk a kápolnáig, ami azért volt érdekes, mert ott láthattunk sok-sok katicabogarat. Bizony, el sem tudjátok képzelni, hogy mennyit. Ki sem lehetett kerülni őket. Még a ruhánkra és arcunkra is felmásztak.

A kápolnánál való sétálás után visszamentünk a plédhez és anyuciék gondolták, hogy alszunk egyet. De hát nem lehetett, mert képzeljétek, hogy csak úgy robogtak egymás után a versenymotrok és az ATV-k. Nem győztem csodálni őket. Ennyi versenymotrot és ATV-t még nem láttam egy helyen. Így aztán anyuciék is hamar lemondtak az alvásról és inkább megfigyeltük, hogy mit is művészkednek azok a járművek.


Sok huncutkodás és bámészkodás után csak elfáradtunk és beültünk az autóba, ahol már az első döcc után el is aludtunk. Hazáig meg sem ébredtünk.

Otthon az idén sem maradhatott el a töklámpa készítés...


Végezetül pedig szüreti mulatságot tartottunk az oviban.
Úgy volt, hogy az ünnepi köszöntőt én fogom mondani, de végül csak közösen mondtuk el. Pedig én olyan sokat gyakoroltam és úgy vártam. Nektek azért elmondom, jó?


A kis szüreti mulatságon fel voltunk öltözve székelyruhába, verset mondtunk, énekeltünk, táncoltunk. Rövid kis műsorunkat (10 perc) megtekintheted itt:


Utána pedig kalácsot, sütit, szőlőt és sütötököt ettünk, na meg persze sokat játszodtunk. Nagyon szép volt.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése