2014. december 12., péntek

Adventi beszámoló: mézeskalács sütés

Az elmúlt heteket próbáltuk kicsit különlegesebbé tenni, ezért is volt minden nap egy kis meglepi.
A meglepik közül néhány:

- egy nap kihúztuk a szobában a nagy ágyat és az egész család együtt aludt.
- vásároltunk valami fincsit és megleptük vele egyik kedves barátunkat
- kidíszítettük a lakást karácsonyi díszekkel
- egy nap vízfestékeztünk
- egy másik nap kifestettük egymás arcát. Nimród és én tigrisek voltunk, Gyopi lett a kis cica.
- mézeskalácsot sütöttünk. Besegített kicsi Nimród és pici Gyopi is. Külön élmény volt velük sütni.
Még máskor is segítettek kotyvasztani, de ez most más volt. Most nem siettünk sehova, volt idő mindenkinek egy-egy keveset játszani.
Nimród gyúrta, nyújtotta, ketten vágták.
Mikor kivágtak néhány formát azt sem tudtam, hogyan mentsem a menthetőt és hamar tegyem a tepsibe, hogy haladjunk vele. Ugyanis, ha nem voltam elég serény, egy-egy darab süti többszörösen is ki lett formálva  (Gyopi gondoskodott róla), olyannyira, hogy azután már nem igazán lehetett felemelni a gyúródeszkáról és betenni a tepsibe.
Ez a a kis akció valami 4 órát vett igénybe, de megérte :)
Másnap vittünk a kis sütikből az ovis társaknak is.

Munka közben:



Az eredmény:




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése