Az első nap (ami nem volt szülinapi terv) vettünk magunknak egy fejlámpát. MIkor meglátta NImród rögtön mondta is, hogy:"Ez nekem van a szülinapomra? Az én sajátom? Köszi anya és apa."
Nahát annyira édes volt, hogy nem lehetett nem-et mondani. A fejlámpa is szülinapi ajándékká változott.
A valódi első nap Nimród tőlünk kapta meg a már óhajtott pedálos bringát. Rég mint kéri már a kis Bogárka a pedálos bicajt, mondván, hogy ő már nagy és a futó bicikli kicsiknek való. Így aztán kapott is egyet. Július 18-dikán (egy nappal a szülinapja előtt), rendbe szedtük a bicajt, kidíszítettük lufival, a kosárkáját megtöltöttük édességgel és felvittük a lépcsőházba az ajtó elé. Így mikor indultunk lefele sétálni és kinyitotta az ajtót, meglátta az ajtóban a bicajt, a szája tátva maradt. Őszintén nem emlékszem, hogy láttam még ennyire boldognak. Annyira örvendett, egyszerűen nem tudta mit csináljon, nem is merte megfogni. Csak ugrált erre-arra, ugrott a nyakamba, szorította a nyakamat, puszilgatott és persze fülig ért a szája. Ennivaló volt.
Nyilván hamar lementünk és kipróbáltuk. Nem tettük fel a kitámasztó kerekeket, mert a futóbiciklivel már az egyensúlya meg van. (Sokszor játékból úgy ment a futóbiciklivel, hogy meghajtotta magát és a levegőben a lábával körbe pedálozott és úgy gurult.) Valóban, be is bizonyosodott, hogy az egyensúllyal nincs semmi gond, inkább a pedál hajtásával van. Pedált ő még nem hajtott, így nem igazán tudja hogyan kell, amellett meg ez a bicaj még nehézkés is, kell erő a meghajtásához. Úgyhogy, mikor valahogy sikerül hajtani, akkor megy is egyes egyedül a legényke, de hamar elfárad teszi le a lábát és dől el. De majd gyakorol és belejön.
Másnap örvendtünk, hogy szép napsütés volt, így a szülinapot újra Koronkában, az udvaron ünnepeltük. Szépen megterítettük az asztalokat és vártuk a vendégeket. A legény szebbnél szebb ajándékokat kapott,
köztük egy hatalmas dömpert, aminek talán a legjobban a babák örvendtek. (Mikor Nimród meglátta a következő képet, azt mondta, hogy: "Né, a dömpert ellepték a babák.") Hát igaza volt :)
Nimród szerintem a legjobban Adriennek örvendett, végig vele játszott, utánozta a kislányt, örvendett, hogy van akivel játszódjon.
Ők ketten nyuszikáztak, hintáztak, tollasoztak, szaladgáltak...
Megkopaszították a szép tortát még mielőtt én lefényképezhettem volna.
Szóval javában folytak a tevékenységek. Este még mikor hazamentünk éjfélig próbálgattuk a tűzoltó autókat, de sajnos egyiket még csak ma sikerült igazán kipróbálni. Viszont megérte várni rá, nagy volt ma az öröm. Főleg Gyopár imád fürödni a modern tűzoltó autó által spriccelt szappanbuborékokban.
Vendégeink:
A harmadik felvonás pedig a következő napi vonatozás volt. A legény (gondolom, mint minden más fiúcska) imádja a vonatokat. Gyakran voltunk már lent a vonatállomáson, de még soha nem vonatozott. Eljött ennek is az ideje. Elmentünk egyet vonatozni. Nagy lendülettel felült a vonatra, élvezte, nézett ki az ablakon, de aztán hamarosan elfáradt, elálmosodott (pont déli órában voltunk, mikor aludni szokott).
Mikor leszálltunk mondta is, hogy: "Képzeld el, hogy egy kicsit untam magam a vonaton. " Miután leszálltunk fagyiztunk egyett, majd jöttünk is hazafele. Hazafele szunditott egyet az ölemben. Jó volt együtt vonatozni.
Másnap már kérdezte is: "Mikor megyünk még a vonatállomsára vonatozni?"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése