- Még messze van Angyalkám. Még sokat kell aludjunk addig.
- Anyuci, mikor megyünk a hegyekbe?
- Már voltunk a hegyekben, nem rég jöttünk haza."
Ez a párbeszéd naponta egyszer biztos elhangzik. Elhangzott mielött elmentünk volna, és még most is naponta megkérdi.
Nagyon élvezte a kis legénykém a kirándulást.
Sokan voltunk, több gyerek volt, mint felnött (6 felnött, 7 gyerek), úgyhogy nem nevezném éppen pihentető kirándulásnak. De annyira jó volt látni, hogy milyen boldog a kis Angyalkám. Teljesen másképpen jött haza, mint, ahogyan elment. Itthon sokat hisztizik, nyafog ok nékül. Ott nem volt egyetlen egy hiszti sem, egész nap jött-ment, labdázott, halászott a patakban. Ennivalóan édes volt.
Volt még két nagyobb kislány is, akikkel sokat játszott. Itthon nagyon hiányolja már a játszótársat. Hiába megyünk minden nap le a játszótérre, nincs egy olyan vele egykorú gyerek, akivel naponta találkozzon. Na Ivóban ez megvolt. Igaz, ők nem igazán törődtek vele, de az Nimródot nem érdekelte. Örvendett, hogy van kivel játszani.
Egyszer jött nagy boldogan, hogy játszanak. Kérdem, hogy mit. Mire ő boldogan válaszolja, hogy Jancsi és Juliskát: a két kislány Jancsi és Juliska és ő a boszorkány :) Nem tudtam most sajnáljam, vagy kacagjam. Édes volt.
Megnéztünk egy kőfejtőt, amit nyilván nagyon élvezett. Két nagy dömper szállította egyik helyről a másikra a markoló autó által összegyűjtött köveket. Azt hiszem ez volt a fénypont.
Mikor hazajöttünk teljesen fel volt dobódva, vigyorgott egész nap. Látszott, hogy jót tett neki ez a kis kiruccanás.
Azóta is minden nap megkérdi, hogy még mikor megyünk a hegyekbe. Remélhetőleg még eljutunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése