2014. április 14., hétfő

Ovi másképp

     Az elmúlt hét különleges volt. Nem csak a gyerekeknek, hanem nekem is, ugyanis mehettem én is oviba :D
Azt hiszem jobban vártam, mint Nimród :)
Minden nap valami érdekesség történt.
     Az első nap húsvétra készülődtek a gyerekek: tojást festettek, tojástartót készítettek.





Én is bent voltam és jöttem-mentem köztük. Nagyon édesek voltak.
A kis ujjacskáikkal megfestették a tojáskákat, majd mindenki szabadon játszhatott.
Nimród egy jó ideig valami autós kártyákat tett-vett, majd pedig helizet, ugra-bugrált.


Mikor készültem haza, bizony elkeseredett. Nem is gondoltam volna, hogy fog sírni, és mégis ... De csak annyit tartott, amíg eljöttem. Szerintem inkább olyan nyafi volt, hogy még maradjak.

     Kedden nem tudtam bemenni hozzájuk, de szerdán ugyancsak bementem és a gyerekek ezúttal zenéltek.
A kis Napraforgók bevihették a kedvenc hangszereiket. Persze, mi be is vittük Nimródnak a gitárját.
Amikor be kellett mutatni, már majdnem elkeseredett, mert nem találtuk a pengetőjét, de aztán nem volt baj. Zenéltek, énekeltek, kipróbáltak többféle hangszert. Volt nagy hangzavar :)





Másnap délután táncház volt az oviban.




Amikor bent voltam próbáltam figyelgetni, hogy Nimród, hogyan viselkedik, mivel játszik. És azon lepődtem meg, hogy egy nap különösen agresszív volt. Egyfolytában harcolt, mintha verekedett volna. Nem ütött meg senkit, de azért úgy lökdösődött. Furcsa volt, itthon nem nagyon szokott ilyesmit csinálni, habár igaz, mostanában itthon is inkább harcol.

Volt egy érdekes pillanat. Egyszer csak az egyik kislány (Kitty) nagyon sír. De annyira sírt, hogy nem tudtam bele lelket verni. Csak mind kérdeztem tőle, hogy mi a baj, mi történt, ő szegény mondta, de persze nem értettem. Aztán végre megértettem: "Bezárnak a börtönbe". Csak kezdte és végezte és sírt tovább.
Mikor kérdem, hogy ki mondta, azt válaszolja, hogy: Nimród.
Meglepődtem. Na gondoltam, jól nézünk ki, pont az én gyerekem :))
Aztán később mondta az óvónő, hogy már néhány napja, mind valami börtönöset játszanak. Valamelyik gyerek kitalálta és azóta az a sláger.Szegény kislánynak pedig nem tetszik.

Utolsó nap divatbemutató volt az oviban (az összes csoportnak közösen). Nimródot is szépen felöltöztettem, de a kis Napraforgómnak, még nem sokat jelentett.
Majd talán jövőben :)

Szép volt ez a hét, jó volt bent lenni a kis manókkal, látni őket, hogy hogyan tevékenykednek, játszanak. Külön élmény volt. Jó volt újra ovisnak lenni :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése